EGY KÖNIGSBERGI FESTÕ BUDAPESTEN

Rudolf Grisard-emlékkiállítás

Egy különös sorsú festõ különös sorsú képei kerülnek most közönség elé. Egy festõé, aki egy hajdan Franciaországból menekült család leszármazottjaként, nevében - Grisard - az õsök emlékét õrizve a németországi Königsberg városában született a XX. század második évtizedének elsõ évében. Már maga ez a város is különös színtér: a középkori kezdetektõl gótikus székesegyházával, egyetemével, színházaival és múzeumaival, kiterjedt kereskedelemi kapcsolatokkal - Hanza-városként -, kereskedelmi és hadikikötõvel, a porosz királyok koronázó székhelyeként él és virágzik egészen a második világháborús világégésig, amelynek lezárulását követõn a szovjet birodalomhoz csatolva, Kalinyingrádként vonul be a legújabbkori történelembe. Itt, ebben a nagy múltú német városban nõtt fel, itt kezdte meg tanulmányait, majd itt kezdte meg mûvészi mûködését és alapított családot Rudolf Grisard, akinek életpályáját és munkásságát - mint minden kor- és sorstársáét - kettéroppantotta és szétzilálta a háború: haditudósító, majd hadifogoly, s amikor visszatér hazájába, nem lelheti meg egykori otthonát és mûtermét - fiatalkori mûvei nagyrészt elpusztulnak vagy elkallódnak -, hiába keresi családját, s csak hosszú évek múltán láthatja viszont gyermekeit. Újrakezdi életét és pályáját, fest és rajzol, Eisenachban és Berlinben mûvészeti iskolákban tanít, alkalmazott festészettel és grafikával, reklámmal foglalkozik, mûvészeti szervezetek és csoportok megbecsült tagja lesz, így meghatározó módon a Fiatal Generáció elnevezésû expresszionista elveket valló csoportosulásnak.

Az expresszionizmus a külvilág hatásaira a szubjektum kivetítésével reflektáló, az ember belsõ világát, a lélek közvetlen, tompítatlan jelenségeit tolmácsoló, a személytelen naturalizmust elutasító mûvészeti irányzat, amely Németországban éledt fel a század elsõ évtizedében, és vált meghatározó jelentõségûvé a század elsõ felében. Kállai Ernõ, a háború elõtt Berlinben élt kiváló magyar mûvészettörténész fogalmazta meg a Mûvészet veszélyes csillagzat alatt címû eszmefuttatásában: "Az elsõ világháború elõtti években a tiszta látás anyaghoz kötött józan uralmával szemben lángolt fel az expresszionizmus szenvedélyes vágya a mélyebb képi megnyilatkozás iránt. Ezt a háború utáni években is hatékony mûvészeti irányzatot az etikai küldetés túláradó érzése hatotta át. Az expresszionisták hittek abban, hogy az emberiség forradalmi, szociális átalakulásának és lelki megtisztulásának hírnökei. Egy másik világ igézetében, a mindenség testvéri eggyé válásának vallásos mámorában fogant képeik kozmikus látomásokat idéznek fel. A fantázia misztikus-eksztatikus, a tárgyi és a földi valóság miden határát maga mögött hagyó szárnyalásával a konstruktivizmus szállt szembe, mely a perspektíva határait szellemi és formai értelemben teljesen más irányba, de éppen olyan merészen és messzeható módon tágította ki."

Nos, ebben a lényeglátó expresszionizmus-jellemzésben felbukkan a másik, Rudolf Grisard munkáságát oly erõteljesen meghatározó stílusirányzat megnevezése, a konstruktivizmusé, amely a dolgok konstrukcióját, szerkezetét, építettségét kutatja és jeleníti meg, és amely még tovább távolodik a valóság konkrét megidézésétõl. Miként az európai mûvészetben oly sok mûvész munkásságában megfigyelhetõ, a hagyományos, leképezõ vagy ábrázoló, természetelvû szemléletet, megjelenítést fokozatosan háttérbe szorítja a dolgok átformálása, a stilizálás igénye. Ebben a folyamatban a képen megjelenítettek már csak utalás-jellegû, jelzésszerû motívumokká alakulnak, majd a festõi értékek, a színek és a foltok, a vonalak hangsúlyosabbakká válnak, mint az általuk hordozott-megjelenített valóságelemek, hogy aztán egy idõ után elveszítsék ezeket a mind elmosódottabb, mind emlékszerûbb felismerhetõségeket is, és átlépjenek a teljes absztrakció birodalmába.

E kamarakiállítás mûvei ezt a folyamatot illusztrálják: a mintegy háromszáz alkotást felölelõ mûvészi hagyatékból Magyarországra került munkák mintegy vázlatos bepillantást adnak az életmûbe, s felvillantják Rudolf Grisard alkotóterületeit és alkotói korszakait. Mint e néhány mû is reprezentálja, Grisard festõ és grafikus volt, aki hagyományos táblaképeket és grafikákat alkotott, de nem nehéz felfedezni egy-egy mûvében, hogy monumentális kivitelezésre tervezett kompozíció elõtanulmányaként született meg. Tematikailag is a klasszikus festõi-grafikai mûfajokhoz köthetõk alkotásai: portrék, táj- és életképek, szimbolikus megjelenítések és elvont, absztrakt kompozíciók sorakoznak egymás mellett. E mûvészi célokat sokrétû technika-alkalmazással valósította meg: festett olajjal és akvarellel, rajzolt ceruzával, szénnel és pasztellkrétával, s eszközeit - ellentétben a késõbbi vagy a mai, kevert technikákkal - mindig tisztán, egynemûen alkalmazta. Mûvei személyességgel áthatott, hol lírai érzékenységekkel, hol meg szenvedélyes indulatokkal kifejezett, máskor meg az elvonatkoztatások könnyed játékosságai és komoly rendszerteremtési szándékai által meghatározott kompozíciók. Hol a dolgok pontos megjelölése, hol a sejtésszerû megidézés a domináns szólam, hol az oldott festõiség, hol a szikár formarend a meghatározó, hol a kolorit gazdagsága bomlik ki, hol meg a visszafogott, tartózkodó eszközhasználat teremti meg a mûvek atmoszferikus, mindig intenzív sugárzását.

A bevezetõben a különös sorsú mûvész különös sorsú képeirõl szóltunk. Nos, ezek a képek a festõ egyik, Magyarországra került leánya gyûjteményébõl kerülnek most közönség elé, aki még az 1989 elõtti európai megosztottság idõszakában, a kommunizmus országait elszántan védõ határokon és határõrzõ szerveken át, a mûvész 1979-ben bekövetkezett halála után csempészte e munkákat Budapestre. A képek, ha nagy nehézségek árán is, de megtehették azt az utat, amelyre maga a festõ, Rudolf Grisard is vágyott, de amelyre már nem vállalkozhatott: mûvészeti rokonságot, a törekvések párhuzamosságát fedezte fel az õ, és a magyar Barcsay Jenõ mûvészete között, és találkozni szeretett volna a Mesterrel. Ez a személyes találkozó már nem jöhetett létre, de szerencsére a képek, a kép-szellemiségek találkozhatnak, bizonyítván a korszellem felismerését, és a kor kihívásaira megfogalmazott, azonos árnyaltságú mûvészeti válasz kimondásának szükségszerûségét.

Érdekes, és korántsem megszokott módon e mûvek között, az eredeti mûalkotások mellett reprodukciók is falakra kerültek. Rudolf Grisard itt most eredetiben nem szereplõ mûvei a család tagjainak németországi gyûjteményében lelhetõk meg, és számos alkotás még ismeretlen helyen lappang. Reméljük, hogy ez a festõ magyarországi ismeretlenségét eloszlatni hivatott kiállítás indíttatásokat ad az életmû viszonylag teljes összegyûjtésére és majdani bemutatására: egy értékes, reflexeiben a magyar mûvészet XX. századi történetét is idézõ, és természetesen a modern német festészet jelentõségét nyomatékosító munkásság körvonalazódhatna elõttünk a maga teljességében, ha létrejöhetne az összefoglaló, visszapillantó kiállítás. E tárlat majdani megrendezésének reményében ajánlom a gazdagréti közönség figyelmébe Rudolf Grisard festõmûvész emlékkiállítását.

Wehner Tibor

(Elhangzott 2008. március 6-án, a Gazdagréti Közösségi Ház Rét Galériájában, a kiállítás megnyitásán.)